Luxemburgo nem számít a Pavónokra
A tegnapi nap folyamán a Real Madrid B játékosai megtudhatták, számítanak-e rájuk a következő idényben, és ha igen, milyen feltételekkel. Hármasával érkeztek a bajnokok, akik Ramón Martinezzel, és Alberto Giraldezzel tárgyaltak a Bernabeu Stadionban. Florentino Perez érkezése óta először fordul elő az, hogy a B csapatból senki nem vesz részt a nagyok felkészülési túráin, edzőtáborain.
A játékosok nagy része jövőre ott folytathatja, ahol idén abbahagyta, azaz a Real Madrid B-ben. Soldado, Arbeloa, Javi García, Adrián Martín, Jotha, Palencia, Ángelo, Robles, Juanfran, Codina, Tebar, Ernesto, Cobeńo (az ő esetében szerződéshosszabbításra is szükség van), Duque (akivel profi szerződést kötnek a napokban), De La Red, Sergio, Jurado, Víctor Blanco, és Valero.
Trashorras, Paredes, és Adrian Quintairos az a három játékos, akiknek lejárt a szerződésük, és minden bizonnyal máshol folytatják pályafutásukat. Előbbi kettőnek felajánlották a hosszabbítást, de nemet mondtak, míg Quintairos kis gondolkodási időt kért.
Négy játékossal állapodtak meg úgy, hogy a következő idényben kölcsönben szerepelhetnek más klubnál: Tello, Barral, Arroyo, és Alex Perez.
A nagycsapatba senki nem kapott meghívót a felkészülési időszakra, egyedül a kapus Diego López csatlakozik a felnőttekhez, és a következő idényben a Real Madrid második számú kapusa lesz, miután Cesar eligazolt a klubtól.
Az utánpótlás csapat megerősítésével kapcsolatban nem árultak el semmi konkrétumot, csak annyit, hogy leginkább fiatal, spanyol játékosokat keresnek, akik már szerepeltek a másodosztályban, tehát van némi tapasztalatuk ebben az osztályban.
|