Badajoz - Real Madrid Castilla 1-0
A felkészülési időszak második mérkőzésén első vereségét szenvedte el a Real Madrid Castilla. Este tíz órakor is 37 fokos meleg várta a csapatokat, és ez rá is nyomta bélyegét a találkozóra. A meccset a hazai csapat nyerte egy szerencsés találattal, de a második félidőben Juanfran és Balboa beállása után számos lehetősége nyílt az egyenlítésre a Castilla-nak, amelyek azonban sorra kimaradtak.
A csapat meghatározó emberei (Soldado, De La Red, és Arbeloa) nélkül állt fel, akik Ausztriában, a felnőtt csapattal edzőtáboroznak. A mérkőzés előtt tüzijáték köszöntötte a 100 éves Badajozt. A hazaiak uralták a játékot az első negyvenöt perc során, már az első minutumban gólt szerezhettek volna Suker fejese révén. A Castilla többnyire védekezésre kényszerült, Rubén jól fogta össze a védelmet, és Jurado is elemében volt, már amikor hozzá került a labda.
A Badajoz többnyire a bal szélen próbálkozott Suker révén, Palencia azonban remekül védekezett vele szemben. A 23. percben vezetést szerzett a hazai gárda. Suker végzett el szögletet, majd egy közeli fejes után a kapufáról - hazaiak számára - szerencsésen visszapattanó labdát Juanpe juttatta a gólvonalon túlra.
A gól után a Badajoz lassítani próbálta a játékot. Egészen a 40. percig kellett várni a Castilla első lehetőségére, ekkor Jurado tüzelt messziről, de a labda mellé szállt. A félidő vége előtt Víctornak volt egy remek lehetősége, azonban szabadrúgása elkerülte Ruben kapuját.
A második félidőben változott a játék képe, a Castilla vette át az irányítást. Juanfran, Balboa, és Duque beállásával egyértelműen erősödött a gárda, egymás után alakították ki a helyzeteket. Az iram sokkal nagyobb volt, mint az első félidő második felében, és a Castilla helyzetek mellett a Badajoz is viszonylag könnyen jutott lehetőségekhez. Az 53. percben ismét Jurado lőtt messziről, gól azonban nem lett belőle.
A blancók a félidő minden percében az egyenlítésért hajtottak, a 78. percben Juanfran került közel a gólhoz, amikor egy erős, jól irányzott lövést küldött a hazaiak kapuja felé, de Roca szögletre mentett. Több említésre méltó esemény nem történt, az eredmény már nem változott, így a Castilla begyűjtötte idei első vereségét.
López Caro csapata visszatér Las Rozasba, ahol folytatódnak az edzések, majd szerdán, augusztus 10-én a Zamora ellen következik az újabb felkészülési meccs, egy újabb alkalom arra, hogy Juradoék megszerezzék első győzelmüket.
Badajoz: Rubén (Roca 55), Armindo, Juan Carlos (José Ángel 60), Jano, Iván Fernández, Dani (Edu 80), Velasco (Adri 60), Traversa, Suker (Willy 55), Juanma (Agustín 20), Juanpe (Chino 80). Real Madrid Castilla: Cobeño, Palencia, Rubén, Angelo, Víctor (Duque 45), Borja Valero, Adrián Martín (Balboa 45), Jurado, Javi García, Barral (Óscar 50), Ernesto (Juanfran 45).
Gólszerző: Juanpe (23).
A Badajoz otthonában, a Nuevo Vivero stadionban 3000 néző volt kíváncsi az összecsapásra.
|